2011. augusztus 4., csütörtök

Körülmetélés - a gyógyulás első napja


Több, mint egy nap telt el a műtét óta, és majdnem egy nap azóta, hogy utoljára írtam itt. A fejlemények továbbra is abszolút pozitívak, röviden leírom, milyen volt az első napom fityma nélkül.
Délután még dolgoztam egy kicsit (informatika), ami nyilvánvalóan nem megerőltető fizikailag. Délután három óra környékén jelentkezett enyhe fájdalom - hozzáteszem, messze nem vészes -, ami néhány óra alatt magától elmúlt, gyógyszert nem kellett bevennem. Megleptem a feleségemet, mert a fél lakást kitakarítottam, mire ő hazaért - portörlés, porszívózás, felmosás, mosás -, egyedül lehajolás közben volt enyhe diszkomfort érzetem, egyébként teljesen jól éreztem magamat.
Az éjszakát zavartalanul, teljesen fájdalommentesen, nyugodtan végig tudtam aludni, egyedül a reggeli merevedés okozott némi kellemetlenséget, de gyorsan Magdi anyusra gondoltam a Barátok köztből, és nem volt több gondom vele :).
Reggel zujhanyzáskor egy óvszert húztam a szerszámomra, hogy megóvjam a nedvességtől a kötést. (Ezt az információt is a www.korulmeteles.hu oldalról lestem el - köszönet érte, a többi praktikus jótanácsról nem is beszélve.) A kapott tájékoztató szerint holnap reggel kell majd átkötnöm, addig nem akarom megbolygatni, főleg mert teljesen jól tart, és vérzésnek nyoma sincs rajta.
Délelőtt vezettem 2x fél órát (gond nélkül), utána nagybevásárlás, banki ügyintézés, minden ment simán. Most itthon töltöm a napom nagy részét, de holnap már rokonlátogatásra megyünk, nagyon bizakodó vagyok, hogy eddig ilyen könnyen ment a dolog.
Sokkal, de sokkal rosszabra számítottam, jelenleg egyedül a kötés cseréjétől tartok egy picit, nehogy felsértsem a sebet. Holnap újra jelentkezem, a kötéscsere eredményével.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena