2011. augusztus 4., csütörtök

Körülmetélés - a műtét


A blog indító posztban július 24-én azt írtam, hogy fél éven belül szeretnék átesni az önkéntes körülmetélésen. Örömmel jelentem, hogy ez ma délelőtt megtörtént, tehát 4 hónapon belül abszolváltam a feladatot :).
Gyorsan írok egy kis élménybeszámolót, a gyógyulásról majd úgyis újabb posztokkal jelentkezem.
Címszavakban:
  1. Érkezés a rendelőbe reggel 3/4 9-kor
  2. Rövid megbeszélés, a korábbiak pontosítása a doktor úrral, nyilatkozat aláírása
  3. Cipő levétele, lábvédő felvétele még a rendelőben
  4. Át a műtőbe (2m)
  5. Nadrág, alsónadrág, karóra levétele a műtőben
  6. Felfekvés az asztalra. Ekkor körülbelül 9 óra lehetett.
Érdekes, hogy az egész alatt a legkisebb izgalom sem volt bennem...
Ezután:
  1. Kaptam néhány érzéstelenítő injekciót (ettől a résztől féltem a legjobban), de a legkisebb mértékben sem fájt. Egyszerűen észrevehetetlen.
  2. A doktor úr letakart egy ruhával, a közepén kivezette a szerszámot. (A ruha vége előttem fel volt húzva, így a tényleges műtétet nem láttam.)
  3. Az elektromos szikével megkezdődött a vágás, ami teljesen fájdalmatlan, és körülbelül 10 percig tartott.
  4. Ezután megkezdődött a varrás, ami egy picivel kellemetlenebb, de egyáltalán nem fáj, és szintén 10-15 perc.
  5. Kötözés.
Körülbelül 9.30-kor már kint ültem a váróban megfigyelésen, ez 10-ig tartott. Közben a kapott tájékoztatót tanulmányoztam. 10.15-kor már hazafelé zötykölődtem (tömegközlekedéssel), és problémamentesen haza is értem. Többször átszálltam, aluljáróba le-föl, és az égvilágon semmi probléma nem volt.
Mostanra - kb. 3 órával a műtét után - az érzéstelenítő hatása teljesen elmúlt. A műtét helye határozottan érezhető, de fájdalomnak nem nevezném, inkább csak kellemetlenség.
Egyszóval, ha tudtam volna, hogy ilyen, biztos előbb belevágtam volna :). Ezután igyekszem gyakrabban jelentkezni, és a gyógyulás folyamatát naplószerűen dokumentálni itt a blogon.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena