2011. augusztus 4., csütörtök

Körülmetélés - a második orvosi ellenőrzés


Az orvosi utasításokat szigorúan betartva a második ellenőrzésre december 10-én, pontosan 20 nappal a műtét után került sor. Korábban már írtam, hogy egészen a második hét végéig gondot okozott egy kisebb sebszétnyílás a bal oldalon, ez laza kötés esetén, illetve olyankor, ha a kötés véletlenül lecsúszott, rettenetesen kellemetlen tudott lenni.
A Neogranormonos kezelés a vártnál - számomra legalábbis - lassabb eredményt hozott, ezért december 4-től kezdve változtattam a korábbi kezelési és kötözési stratégián, a következők szerint:
  1.  A sebre felhordott Neogranormon kenőcs a kötés (vagy éppen a kötés hiánya miatt) nagyon gyorsan lejött, óránként pedig értelemszerűen nem tudtam újra bekenni a sebet. Ezért a sebre kent Neogranormon kenőcs tetetjét vastagon beszórtam Tetran sebhintőporral, a hatás gyakorlatilag azonnali volt.
  2. A korábbi - részlegesen a makkot is fedő - lazább kötések helyett kizárólag a makk mögött elhelyezkedő, szorosabb kötést tettem fel. Ennek az volt a jó tulajdonsága, hogy a makk megelőzött minden lehetséges kötés lecsúszást, így többet nem tudott széthúzodni a seb széle, felgyorsult a gyógyulás. Emellett a makk állandóan teljesen fedetlenül volt, és végre élvezhettem a szabadságot.
Ilyen körülmények között érkezett el a december 10-e, az ellenőrzés napja. Egy egyszerű rutinvizsgálat után a doktor úr minden rendben talált, és még egy hetet tartott valószínűnek a teljes gyógyulásig.
Mivel a vizsgálat eredménye megnyugtatott, innentől kezdve teljesen elhagytam mindenféle kezelést és kötözést. És persze a plusz egy hetet sem bírtam ki, de ez már egy másik történet, egy következő posztban :).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena