2011. augusztus 4., csütörtök

Körülmetélés - az első két kötéscsere


 Be kell valljam, a kötéscseréktől tartottam egy kicsit, mert a fórumokon fellelhető képek cseppet sem megnyugtatóak a pár napos műtétekről. Így jött el november 22-e vasárnap reggel.
Az első kötéscsere (vasárnap)
Az elasztikus pólya könnyen lejött, alatta látszott egy nagyon pici, minimális vérzés, amely nem volt nagyobb egy fél körömnyinél. Ez azonban már elég volt ahhoz, hogy a gézlap beleragadjon a sebbe. Kb. 1 perces Betadinos áztatás után a gézlap elvált a vérzés helyétől, újabb vérzés nem volt. Enyhe duzzanaton kívül más nem látszott, véraláfutásnak nyoma sem volt. Fülpiszkálóra több alkalommal tömény Betadint csepegtettem, ezzel könnyen és alaposan át tudtam kenni a sebet. Ezután a vérzés helyére Tetran hintőport szórtam, és felhelyeztem az új gézlapot, illetve a rugalmas pólyát. A kötés kicsit lazábbra sikerült az eredetinél, és utána pár óráig érzékenyebb volt a seb.
A második kötéscsere (hétfő)
A kötés áztatás nélkül, könnyen lejött a sebről, egy helyen ragadt enyhén, de nem annyira vérzéstől, hanem inkább a korábban felvitt Betadintól. A duzzanat (lehet, hogy a lazább kötés miatt) enyhén fokozódott, de más változás nem történt. Betadinnal már a korábban leírt módon átkentem a sebet, és mindenhol szórtam rá Tetran hintőport. Az új kötés szorosabb lett, így az érzékenység is enyhült. Ma már probléma nélkül dolgoztam. A további kötözések eredményéről is igyekszem naponta beszámolni.

1 megjegyzés:

Mikka Makka írta...

Archív:

jovagasufiu 2009.11.24. 08:46:53

Örülök, hogy szépen alakul a dolog! Írtam neked e-mailt a gmailes címedre, majd dumáljunk ott is!

KM üdv.

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena