2011. augusztus 4., csütörtök

Kérdőív - az adatok értékelése


 Több, mint egy hónap után úgy érzem, itt az ideje, hogy vessünk egy pillantást a kérdőív eredményeire. Eredeti célom az volt, hogy valamilyen képet kapjak a körülmetélés hazai ismertségéről, támogatottságáról. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a minta mérete nem elég nagy, a mintavétel nem reprezentatív, és ebből kifolyólag az eredmény sem mentes különféle felhangoktól. Aki válaszolt, az önként tette, és ismernie kellett ezt a blogot, hiszen a kérdőív sehol máshol nem jelent meg. Ebből pedig az következik, hogy a válaszadók nagy többsége kapcsolatba került a körülmetéléssel - partnerkapcsolatban férfiként vagy nőként, vagy éppen apaként és anyaként. Az eredmény tehát sokkal inkább tekinthető a már körülmetélt, vagy a körülmetélésről bármilyen okból érdeklődő társadalom véleményének. Vizsgáljuk meg részletesebben a begyűjtött adatokat!
Ezen sorok írásakor összesen 169-en válaszoltak a kérdésre: "Ön támogatja a körülmetélést?". A válaszadók nagy többsége férfi volt (152 válasz / 90 %), a hölgyek érdeklődése (17 válasz / 10 %) láthatóan csekélyebb ezen a téren. 
Azonban nem csak az érdeklődésben tér el markánsan a két nem, hanem a végeredmény szempontjából is. Míg az összes válaszadó férfi 62.5 %-a valamilyen formában támogatja a körülmetélést, addig a nőknél ez az arány mindössze 29 %. A különbség okának kiderítéséhez megnéztem a keresőkifejezéseket, amellyel a látogatók erre az oldalra jutnak. Az összes kifejezés közül vezet (igaz, csökkenő részesedéssel) a "körülmetélés+hátrányai" szókapcsolat. Elgondolkodtam azon is, hogy vajon milyen élethelyzetben levő nők látogathatnak egy alapvetően férfias témáról szóló blogot. Véleményem szerint a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy ezen hölgy látogatók között felülreprezentáltak azok a kisfiús anyukák, akiknél valamilyen fitymaprobléma van. Nyilvánvaló, hogy mivel ők mindenképpen szeretnék elkerülni a műtétet, ezért keresnek a témában, és jutnak el erre az oldalra. Ugyanez a jelenség férfiaknál nincs meg, hiszen ők inkább akkor jönnek ide, ha foglalkoztatja őket a téma, nagyobb valószínűséggel támogatják is azt. A körülmetélés teljes lakosságra levetített támogatottsága feltehetően a két szélső érték között helyezkedik el (érzésem szerint közelebb az alacsonyabb értékhez), nagyjából 35-40 %-ra becsülném ezt. Nem állnak rendelkezésre adatok a magyar férfilakosság körülmetéltségével kapcsolatban, azonban általában Európára levetítve is 10 % alatti becslések születnek (és ebben benne van pl. az Egyesült Királyság is, ahol Európa-szerte az egyik legmagasabb a körülmetéltek aránya), ezért az itthoni értéket 3-5 %-nyira taksálom.
Mindez azt jelenti, hogy a körülmetélés támogatottsága, társadalmi elfogadottsága jelentősen nagyobb, mint a ténylegesen körülmetéltek száma. Ennek következtében én azt várom, hogy a körülmetélés már akár gyermekkorban is örvendetesen terjedni fog a következő időszakban.
Összességében a kérdőívre adott válaszok viszonylag kevés meglepetést tartogattak. Most ezek közül emelnék ki kettőt:
  1. Viszonylag magas azon férfiak aránya (7.1 %), akik körül vannak ugyan metélve, de ők maguk nem támogatják a körülmetélést. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy vagy egészségügyi, vagy vallási okból, saját beleegyezésük ellenére metélték őket körül, és jelenlegi állapotukkal nincsenek megelégedve. Bár nem derül ki, hogy pontosan mi jelent számukra problémát, de amennyiben felnőttkorban történt a beavatkozás, elképzelhető, hogy - ok nélküli - szégyenérzetük van emiatt. Amennyiben gyerekkorban metélték őket, tüskeként bennük maradhat a kérdés, hogy "de vajon milyen lehet fitymával a szex".
  2. Sokan vannak (8.3 %) azok a körülmetéletlen férfiak, akik születendő gyermeküket akár orvosi indok nélkül is hajlandóak gyermekkorban körülmetéltetni. Nyilván ők azok, akik játszanak az önkéntes körülmetélés gondolatával, és feltehetően legkésőbb gyermekükkel egyszerre el is végeztetik a beavatkozást.    

1 megjegyzés:

Mikka Makka írta...

Kishold 2010.05.20. 20:36:15

Sirály blogod van ;)
Te nem versenyzel ilyen helyeken mint a www.blogverseny.info ? A legutóbbi nyertest simán levitted volna ezzel a stílussal.
Renya
Inimma 2010.07.05. 20:19:47

Egy hónap alatt 40 fiú halt meg szakszerűtlen körülmetélés miatt

www.hazipatika.com/services/news/Egy_honap_alatt_40_fiu_halt_meg_szakszerutlen_korulmeteles_miatt?nid=30624&utm_source=hirstart.hu&utm_medium=www&utm_campaign=hirstart_20100701
Mikka-makka 2010.07.05. 20:31:43

@Inimma: Afrika, 50 fiú egy késsel, vadonban, stb. stb. Ilyen körülmények között nincs az a beavatkozás, ami ne járna nagyon komoly - ahogy a hozzászólásodban szereplő linkből is kiderül -, akár az életet is veszélyeztető kockázatokkal. Mindenesetre szomorú tény, hogy manapság ilyen barbár dolgok megtörténhetnek.

Franci1969 2010.08.31. 22:53:47

@Mikka-makka:
szavaztam.
nő vagyok és elítélem az eseményt.
indok: felesleges, tisztálkodni lehet genitális csonkítás nélkül is.
jelentősége a sivatagi népeknél lehet mérhető, magyarföldön szerencsére mindig van egy lavórnyi víz.
Mikka-makka 2010.08.31. 23:49:16

@Franci1969:

szavaztam. - Örülök, hogy szavaztál.

nő vagyok és elítélem az eseményt. - Jogod van a véleményedhez, és azt megosztani velünk.

indok: felesleges, tisztálkodni lehet genitális csonkítás nélkül is. - Arról, hogy nem felesleges (igaz, nem is feltétlenül szükséges orvosi indok nélkül), számos tanulmány készült. Nem genitális csonkítás, hiszen a szexuális funkciót nem befolyásolja.

jelentősége a sivatagi népeknél lehet mérhető... - A sivatagi népeknél mindenképpen mérhető, de nem csak náluk előzi meg a gyulladásokat (amelyek a leggondosabb tisztálkodás mellett is előfordulnak).

magyarföldön szerencsére mindig van egy lavórnyi víz. - Ha egy körülmetéletlen férfi naponta 5x megfürdik, akkor sem lesz olyan tiszta, mint egy körülmetélt, aki normálisan naponta 1-2x tusol. Tapasztalat. Messze nem arról van szó, hogy a körülmetélés a rendszeres és alapos tisztálkodás HELYETT megfelelő megoldás. Sokkal inkább amellett, azt kiegészítve.

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena