2011. augusztus 4., csütörtök

Fél éve körülmetélten - tapasztalatok


Pontosan fél éve annak, hogy önkéntesen átestem a körülmetélésen, és ezen alkalomból úgy gondolom, nem haszontalan, ha megosztom a tapasztalataimat azokkal, akik - bármilyen ok miatt - fontolgatják a beavatkozást. Az interneten számtalan helyen merülnek fel kérdések és látnak napvilágot megállapítások a körülmetéléssel kapcsolatban, ezért alapvetően ezekkel a gyakori kérdésekkel, hiedelmekkel szeretnék foglalkozni. A pontok között lesznek olyanok, amiket magam is az interneten találtam, de olyanok is, amelyek ismerőseimmel (elsősorban fiatal hölgyekkel) folytatott beszélgetések során merültek fel.
Ime a lista, és a tapasztalatok:
A makk hámlása
Gyakran felmerülő aggály, hogy a körülmetélés után a makk időről-időre hámlik, illetve kérgesedik. Alapvetően azt tudom ezzel kapcsolatban elmondani, hogy az eltelt fél évben egyszer sem tapasztaltam hasonlót. Viszont én a beavatkozás előtt hosszú ideig hátrahúzva hordtam a fitymámat. Ezen időszak alatt kétszer tapasztaltam enyhe hámlást, amely nem volt kellemetlen, semmiféle "kezelést" nem igényelt, és 1-2 nap alatt elmúlt. Ez volt az az időszak, amikor a makk megismerkedett a szabadon hordással, szárazabb és higiénikusabb lett. Elképzelhető, hogy aki a körülmetélés előtt nem, vagy nem tudja kipróbálni a hátrahúzást, az a körülmetélés után tapasztal hasonlót, azonban hangsúlyozom, itt egy egyszer-kétszer előforduló dologról van szó, és semmiképpen sem beszélhetünk rendszeresen felmerüő problémáról vagy kellemetlenségről. Nyilván egyéni dolog, de semmiképpen sem tudom elképzelni, hogy ez bárkinek, aki körülmetélt, problémát jelentsen. Nincs ok az aggodalomra.
A makk kiszáradása
A körülmetélés után a makk szabadon van, természetes tehát, hogy a korábbi nedves, nyirkos állapothoz képest szárazabb. Ez a beavatkozás egyik fő célja, hogy a makk mindig fedetlenül, makulátlanul tisztán és szárazon legyen. Olyan mértékű kiszáradást, amikor a krémezés vagy rendszeres testápoló használat elengedhetetlen lenne, soha nem tapasztaltam.
A makk foltosodása
Feltehetően vannak olyan emberek, akiknek a makkjuk szárazsága enyhébb foltosodást idéz elő. Amennyiben valaki önként - egészségügyi ok nélkül - fontolgatja a körülmetélést, erről nagyon könnyen meggyőződhet maga is: hordja hátrahúzva a fitymát (ha a megvalósítás nehézségekbe ütközne, a blog korábbi bejegyzéseiben talál módszereket). Amennyiben ez a tünet pár héten belül nem jelentkezik, biztos lehet benne, hogy nem is fog, tehát nyugodtan körülmetéltetheti magát. Én semmiféle hasonló tünetet nem tapasztaltam.
Csökkent szexuális érzékenység
A rövid válaszom: nem igaz. Vannak változások - pozitív értelemben - a szexualitásban, de azt kijelenteni, hogy egy körülmetélt pénisz érzéketlenebb lenne egy körülmetéletlennél, egyszerűen badarság. Erre a kérdésre érdemben az tud válaszolni, akinek volt szexuális kapcsolata körülmetéletlenül és körülmetélten is, tehát akinek van összehasonlítási alapja. Jómagam ebbe a kategóriába tartozom, tehát azt hiszem, érdemben el tudom dönteni a változásokat. Változik az érzékelés, de nem csökken az érzékenység! Sőt, amióta körülmetélt vagyok, úgy érzem, másképpen épül fel az orgazmus, finomabban, talán picit lassabban, de áthatóbb érzést nyújt, és ez mindenképpen olyan dolog, amit pozitív változásként éltem meg. Nekem jobb, mint korábban.
Hosszabb szexuális együttlétek
Szerintem egyénfüggő. Én inkább azt gondolom, hogy mivel az orgazmus máshogyan, érzésre mélyebben épül fel, nagyobb a tudatos szabályozás, ezáltal a tudatos elnyújtás lehetősége. Nem azt mondom, hogy aki korai magömléssel küzd, ez lenne az egyedül üdvözítő megoldás, de azt saját magamon is észrevettem, hogy amikor sikerült tartósabban hátrahúzva tartani a fitymámat (mondjuk egy hétig), nagyobb önkontrollom volt ezen a téren. A körülmetélés óta ez csak fokozódott, és szebbek, tartalmasabbak lettek az együttlétek.
A makk túlzott érzékenysége
Ismerőseim kérdezték, hogy nem probléma-e egy durvábban varrt alsónemű viselése, nem okoz-e kellemetlenséget az, hogy a makk egy potenciálisan durvább alsóneművel súrlódik. Számomra ez egyáltalán nem okozott gondot, hiszen korábban is fedetlenül igyekeztem tartani a makkot. Az ebből származó kellemetlenség - azt gondolom - maximum egy-két hét lehet, ezalatt a makk megszokja az új helyzetet, és semmiféle problémát nem jelenthet.
Változás az orális együttlétben
Van változás. Alapvetően a kulcs, hogy a hölgy partner is ráérezzen a megváltozott helyzetre, egy körülmetélt pénisszel máshogyan kell bánni, mint egy körülmetéletlennel. Előny, ha a hölgynek volt már dolga körülmetélt partnerrel, ebben az esetben az átállás minden bizonnyal zökkenőmentes lesz. Érdekes érzéseket lehet felfedezni, igazán izgalmas...
Változás az önkielégítésben
Természetesen van változás, már csak a fityma hiányából adódóan is. Sajnos kamaszkorban gyakori megoldás, hogy a fitymát "húzogatják" a makkon, így érve el az orgazmust. Ha belegondolunk, a fitymának egy igazi együttlét esetén semmi szerepe nincsen, hiszen az úgyis hátrahúzódik, és a makk, illetve a makk mögött a hátrahúzódott belső fityma közvetlenül a hüvely falán súrlódik. Én már nagyon régóta (kb. 10 évvel a körülemtélésem előtt) egyáltalán nem használtam a fitymát önkielégítéshez, ehelyett a teljesen hátrahúzott fitymát a makk pereme mögött megfogva, masszírozó mozdulatokkal izgattam a makk peremét, és a belső fityma teljes felületét. Ezért fontos, hogy ragaszkodjunk hozzá, hogy körülmetéléskor a belső fityma minél nagyobb része megmaradjon, akkor is, ha így a műtéti heg - ami fokozatosan eltűnik - a makk peremétől távolabb kerül.
Óvszerhasználat
Több helyen olvastam, hogy körülmetélve zavaró, vagy egyenesen lehetetlen az óvszerhasználat. Biztos vagyok benne, hogy ezek az információk nem körülmetélt emberektől származnak. Körülmetéletlenül az óvszer felhelyezése előtt a fitymát jó szorosan hátrahúzzuk. Körülmetélve meg nincs is fityma :). Mi a különbség? Én semmi változást nem tapasztaltam...
Síkosító használata
Sok helyen olvastam, hogy síkosító használata nélkül képtelenség, fájdalmas, elvetélt ötlet akár az önkielégítés, akár a szexuális együttlét. A rövid válasz: nem igaz. Amióta körülmetélt vagyok, összesen talán 2-3x használtam síkosítót, vagy a kíváncsiság, vagy anális együttlét miatt (utóbbinál ugye egyébként is nehéz lenne nélküle). Más érzés, vitathatatlan, de az, hogy muszáj lenne, egyszerűen nem igaz. Én a speciális alkalmakra tartogatom :).
Személyes higiénia
Ég és föld a különbség. Gyakran olvasok olyanokat, hogy rendszeres tisztálkodással elérhető pontosan ugyanaz a higiénia, mint körülmetélten. Nem igaz, egyszerűen, nem lehet igaz. Körülmetélésem előtt is legalább napi 2x megmostam a makkomat, mégis, sokkal többször - főleg nyáron - volt kellemetlenül nyirkos, izzadt a nap végére. A körülmetélés óta minden kellemetlenség megszűnt, egész nap teljesen tisztának érzem magam, és az is vagyok. Bizonyított tény, hogy kisebb az esélye a gombás fertőzéseknek a körülmetélt férfiak körében, és így a hölgy partnerre is lényegesen jobban lehet vigyázni. Szerintem már csak ezért az egy dologért megéri elvégeztetni a körülmetélést.
A makk mekkora részét takarja a megmaradó fityma?
Ez is egy olyan kérdés, amelyet egy ismerősöm fogalmazott meg. A végeredmény a beavatkozás stílusától függ. Amennyiben valaki egy normál, teljes körülmetélést választ, a makk mindig teljesen szabadon van. Létezik részleges, vagy laza körülemtélés is, amikor nyugalmi állapotban a fityma megmaradó része befedheti a makk felét is akár. Ennek nem sok értelmét látom, állítólag nehezebben gyógyul, és olyan, mintha az embernek születetten rövidebb fitymája lenne. Higiéniai szempontból nem lehet ezzel elérni a tökéletes végeredményt. Mindenkinek azt javaslom, hogy válassza a teljes (az egész fityma eltávolítása), és normál (közepes hosszúságú bőrt távolítanak el) körülmetélést. Túl kevés bőr eltávolításával nem lehet elérni a kívánt eredményt, túl sok bőr eltávolítása pedig komlikációkhoz vezethet, vagy legalábbis lényegesen nagyobb ezeknek az esélye.
Csak pozitív tapasztalataim vannak, tessék a kedves olvasóknak is belevágni :) ! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena