2011. augusztus 4., csütörtök

Egy éve körülmetélten - tapasztalatok


Amikor éppen fél éve voltam körülmetélt, úgy gondoltam, ideje összegyűjtenem a tapasztalataimat a körülmetélést övező tényekkel és tévhitekkel kapcsolatban, hiszen fél év kellő idő a teljes gyógyuláshoz, így feltételezhető volt, hogy beállt a végleges állapot. Ez többé-kevésbé így is volt, hiszen a második félévben érdemleges változás semmilyen téren nem következett be.
Ma pontosan egy éve estem túl a körülmetélésen, és továbbra is úgy gondolom, hogy életem egyik legjobb döntése volt körülmetéltetnem magam. Most azokat a dolgokat említeném meg - szubjektív fontossági sorrendben -, amik miatt mindenképpen megérte megcsináltatni a beavatkozást.
Megnövekedett személyes higiénia
Ezzel sosem volt gondom korábban sem, hiszen szűkületem nem volt, gyakorlatilag folyamatos hátrahúzó voltam, ezáltal a fedett makk alatt felgyülemlő váladék sosem jelentett gondot. Volt azonban egy-két olyan helyzet, amikor rajtam kívül álló okok miatt mégsem tudtam rendesen tisztálkodni (túra, kirándulás, fesztivál), és az is megesett természetesen, hogy ezen alkalmak közben a fityma vissza-visszacsúszott. Ilyenkor nyilván nem lehetett folyamatosan igazgatni, és a pár óra, amit kénytelen voltam előrecsúszott fitymával eltölteni, elég volt ahhoz, hogy a makk ismét nedves és nyirkos - szóval nem éppen tiszta - legyen. Ilyenkor egyszer-kétszer volt enyhe gyulladásom, amely néhány napig kellemetlenséget okozott. Ilyen körülmetélten természetesen soha nem fordulhat elő, a legnagyobb nyári melegben is teljesen száraz, tiszta a makk - akár egész napos munka után is teljesen tiszta, semmilyen kellemetlen "szaga" sincsen. 
Természetesen egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy rendszeres, alapos tisztálkodással minden probléma megelőzhető, azonban azt hozzá kell tennem, hogy egy körülmetéletlen makk soha nem lesz annyira tiszta, mint egy körülmetélt.
Jó érzéssel tölt el az is, hogy tudom, hogy így vigyázhatok a legjobban a feleségemre, így a legkisebb a különféle fertőzések kockázata. Azt gondolom, ez olyan felelősségteljes döntés, amit a legtöbb lány értékel: azok a magyar hölgyek, akikkel eddig beszéltem a dologról, egyértelműen pozitívan nyilatkoztak róla.
Élvezetesebb nemi élet
Számomra egyértelműen jobb lett a szex, lehet, hogy nem mindenki van ezzel így. Kontrolláltabban, kissé lassabban jön az elélvezés, fokozatosabban, elnyújtottabban épül fel az izgalmi állapot, viszont a vége mindig fenomenális: áthatóbb, nagyobb orgazmusokat lehet így átélni.
Kellemesebb viselet
A fitymájukat állandóan hátrahúzva tartó férfiak - sok egyéb ok mellett - azért is tesznek így, mert feltehetően kellemesebb, természetesebb érzés ez számukra. Érdemes kísérletezni azzal akármilyen korban, hogy hosszabb-rövidebb időre hátrahúzva tartjuk a fitymát. A test meglepően gyorsan megszokja ezt az állapotot, még annak is, akinek érzékenyebb a makkja, néhány nap elegendő. Ha valaki megteheti és kísérletező kedvű, kezdje el hátrahúzni mondjuk péntek délután (módszereket, amelyek segítenek abban, hogy a fityma hátul is maradjon, korábbi bejegyzésekben olvashat), hétfőre már feltehetően nem lesz egyáltalán kellemetlen érzés, és ha kellően kitartó, már akár 2-3 hét alatt elérheti azt az állapotot, hogy teljesen természetesnek hat a hátrahúzott fityma. Ha valaki kezdő hátrahúzó (azaz először próbálkozik a dologgal), elképzelhető, hogy 1-2 héten belül enyhe hámlást tapasztal a makkon. Ettől nem szabad megijedni, és érdemes folytatni a hátrahúzást, ez lesz az a pont, ami után már nem lesz furcsa neki a fedetlen makk. Eddigre a makk teljesen kiszárad, megszokja a külső ingereket.
Akit szűkület miatt metélnek körül, az nyilván nem volt korábban hátrahúzó: neki is 1-2 hét megszokni az új állapotot, ha valaki rendszeres hátrahúzóként metéltet, akkor csak állandósítja a már megszokott érzést, és nem kell neki igazgatni, ha véletlenül előrecsúszik.
Éppen ezért mindenkit csak bíztatni tudok a hátrahúzás elkezdésére. Ha valaki elégedett a dologgal, az állapot könnyen véglegesíthető. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem szeretne maradandó beavatkozást, és rövidebb a fitymája, azaz könnyen hátul tartható, megmaradhat a hátrahúzásnál, természetesen ennek is számos előnye van.
A körülmetélés azonban gyakran magabiztosabbá, sőt, büszkévé tesz egy férfit.

1 megjegyzés:

Mikka Makka írta...

Archív:

Becs 2011.03.30. 20:21:45

Szerencsés az, akinek jobb lett a szexuális élete. Nekem viszont a szűkre szabott bőr feszülése miatt egyáltalán nem jó, csak nagyon sok síkosítóval. Nem véletlen, hogy emiatt és a kiszáradt, nem természetes tapintású makk miatt is, ezt az állapotot mindenképpen megszüntetem.
Jelenleg a lehetőségek közül válogatok, egyik se kellemes, de az már biztos, hogy előbőrre szükségem van.
IP-címvadászok kedvence 2011.05.01. 18:52:47

@Becs: Nekem is!
TLC-t használok, hogy nyújtsam.
Sajnos ebben az országban az orvosoknak nem sok tapasztalatuk van a helyreállítást illetően. Az is inkább az USA-ban meg főleg Kanadában megy, igaz, ott többen veszítik el a fitymájukat is, mindenféle tanácsadók meg okoskák miatt. Idehaza csak csonkolni tudnak, visszaállítani már nem, sokszor csak néznek, mit akar az ember.
De hát mi mást akarnánk, csak normális péniszt, ami nincs kiszáradva, nem repedezik a makk stb.
Matykoh 2011.05.21. 10:46:23

@IP-címvadászok kedvence: Eléggé tudatlan vagyok, de mi az a TLC?
IP-címvadászok kedvence 2011.06.30. 20:26:18

@Matykoh:

Itt van:

tlctugger.com/Media/TuggerDemo.mov

Ez fitymát nem, de meghosszított ("elő-")bőrt odanyújt, csak sokáig tart kicsit.
A makk újra jobb tapintású lesz tőle, megint természetes lesz, vagyis, természetesebb

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena